Tökéletes ajándék a barátnőmnek a www.annataska.hu -ról

Ahogy közeledett a május vége, úgy közeledett a barátnőm születésnapja is. Eredetileg egy utazást szerettem volna adni.

Az utazás szervezésénél természetesen előjött a poggyász kérdése. Mivel a légitársaságoknál szigorúan veszik a repülőre felvihető táskák méretét és súlyát ezért erre mindig nagyon oda szoktam figyelni. Beszélgettünk, hogy ki mit szeretne hozni és barátnőmben ekkor realizálódott, hogy nincs egy olyan hátizsákja sem, ami legalább 25-30 literes lenne. Tehát elférnek benne az utazáshoz aktuálisan szükséges kellékek. Azonkívül természetesen azok is, amelyeket nem szeretnénk feladott poggyászba tenni. (pl: laptop, fényképezőgép, iratok stb.) Illetve, még belefér az ingyenesen felvihető kézipoggyászok közé.

Kaptam is az alkalmon és elkezdtem keresgélni az interneten. Mindenképpen olyan webshop kellett, ahol raktáron van az adott termék és Budapesten belül gyorsan megoldható a kiszállítás. Azt is tudtam, hogy az elegánsabb stílusú ruhákat, kiegészítőket szokott hordani barátnőm, így ez is egy jó kiinduló pont volt. Egész gyorsan el is jutottam a www.annataska.hu nevű oldalig, ahol egyből belebotlottam a tökéletes hátizsákba.

Magamat is megleptem

Persze nem szeretem elsietni az ehhez hasonló megrendeléseket, ezért a hátizsákot egyelőre beletettem a kosárba és folytattam a böngészést az www.annataska.hu -n. Széles választékot kínál a webshop, a hátizsákokon kívül női oldalról vannak még levéltáskák, válltáskák, kézi táskák, pénztárcák, nesszesszerek és övek. A férfiak pedig szintén hátizsákok, pénztárcák és övek között tudnak válogatni, szóval tényleg mindenki megtalálhatja a magához illő darabokat. Végülis barátnőm születésnapi ajándékaként én maradtam annál az elegáns fekete bőr táskánál, amit eredetileg kinéztem neki.

Viszont ennek megtaláltam a férfi változatát is. Ugyanabban a márkában, ezért úgy döntöttem, hogy meglepem magamat is az utazás előtt egy hátizsákkal. Az én régi hátizsákom már úgyis kicsit leharcolt volt, jól jött egy kis újítás. Ez pedig tényleg nagyon igényes és praktikus darab volt, mert a belsejében volt külön laptoprekesz, amelyet egy hátsó zipzárral nyitni lehetett, tehát nem kell kicsatolni ahhoz az egész táskát, hogy a laptopot ki és be tudjam tenni a helyére. Ezenkívül fontos volt még, hogy rendelkezzen kulacstartóval, környezettudatossági okokból szeretem a saját kulacsomat használni a munkahelyen is és nem árt, ha van egy külön rekesz neki, ahol minimalizálva van annak az esélye, hogy fel tud dőlni. Ezenkívül van még megannyi apró rekesz és zseb a hátizsákon, úgyhogy nagyon örülök, hogy rátaláltam a www.annataska.hu-n. Az pedig még külön szerintem egy jópofa jelenség, ha barátnőmmel „egyen” hátizsákunk van.

A www.annataska.hu webshopot tudom ajánlani azoknak, akik szeretik a jó minőségű táskákat. Mostanában újulhatott meg az oldal, letisztult és átlátható az elrendezése, a navigálás roppant egyszerű. Akár tudunk márkák szerint is keresni a termékek között. Külön rendezték a Bugatti, Jana, Anekke, Tamaris és olasz táskákat. Ha viszont terméktípusok szerint akarnánk keresni, azt is könnyen megtehetjük. Az oldalon jelenleg 10 és 20%-os kedvezményekkel tudunk megrendelni rengeteg terméket, illetve VIP tagként a rendelésünk után pontokat is tudunk gyűjteni, amit később kedvezménnyé tudunk beváltani. A VIP tagsághoz gyakorlatilag csak be kell regisztrálni, szóval mindenkinek javaslom, hogy ezt tegye meg. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy a regisztrációkor érdemes a hírlevélre is feliratkozni, hiszen így nem fogunk lemaradni az akciókról sem.

Ezenkívül érdemes még megjegyezni, hogy a szállítást is 1-3munkanap alatt vállalják a www.annataska.hu -ról, szóval nagyon hamar a mienk lehet a megrendelt termék. A szállítás megoldható GLS futárszolgálattal vagy kijelölhetünk egy nekünk megfelelő PickPack pontot, ahova elviszik és ott fel tudjuk venni, amikor nekünk megfelelő az időpont.