Mialatt elkészült egy cikkem, meg is lett szerelve a fűtésem

Abba a kellemetlen helyzetbe kerültem, hogy néhány órája borzalmasan hidegek a radiátoraim. Azt hittem csak valami kisebb gond, ami majd megoldódik, de sajnos nem így lett. Elkerülhetetlen volt, hogy kihívjam a szerelőket, ugyanis dolgoznom kellene, de ilyen hidegben nem tudok. Fel is hívtam a Vizszereles.net oldalon található telefonszámot. Elmondtam, mi a probléma, hogy nagyon sürgős lenne a segítség és reménykedtem, hogy még 1-2 napon belül ki tudnak jönni és meg tudják szerelni, ha addig nem javul meg. Minden részletet megkérdeztek, mit tapasztalok, mióta nem jó, mennyire hideg és még sok hasonlót. Ez azért kell, hogy pontosan tudják milyen szerszámokat kell hozniuk, hány szakember kell a helyszínre. Nagy meglepetésemre úgy zártuk le a beszélgetést, hogy azt mondták, egy órán belül itt is lesznek.

Így is történt. Nem telt el egy óra és meg is érkeztek a szerelők, akiket a Vizszereles.net oldalról hívtam. Megkezdték a munkálatokat. Egy darabig ott voltam, majd muszáj volt nekiülnöm dolgozni. Főállásom, hogy újságíró vagyok és egy párkapcsolati blogot vezetek. Meg van adva természetesen a határidő, ami ma estig esedékes. Így nem halogathattam tovább és a hideg ellenére leültem dolgozni. Az e havi téma a különféle csillagjegyek lesznek, hiszen a cikk megjelenésekor éppen telihold lesz. Sok olvasóm szereti a csillagjegyes témájú cikkeket és sok olyan visszajelzést is kaptam már, hogy mennyire egyezik a csillagjegyük az általam leírtakkal. Természetesen nem saját kútfőből írom ezeket, hanem tanulmányok és hozzáértő személyes írásai alapján. Néha vittem inni a szerelőknek, akik lelkiismeretesen és hozzáértő módon dolgoztak, hogy újra meleget varázsoljanak a lakásomba.

A cikkem a különféle csillagjegyek egymáshoz kapcsolódásáról párkapcsolati tekintetben el is készült. Mire végeztem, a szerelők is végeztek és észre sem vettem, hogy elkezdett újból felmelegedni a lakás. Elmondták, hogy vállalnak garanciát a munkájukra, mivel hisznek abban, hogy nem ideiglenesen kell megszüntetni a problémát, hanem ennél sokkal fontosabb a tartósság és a minőségi munka.

Néhány szót még váltottam velük, elmondták mi mindenben tud még segíteni a cég. A fűtésszerelésen kívül ugyanis vállalnak még csatorna kamerázást, csővizsgálatot és műszeres csőtörés bemérést, dugulás elhárítást is, ami kapcsán felhívták a figyelmemet a barkácsboltokban vásárolt kézi duguláselhárítók veszélyére. Vállalnak még nyomóvezetéket, szennyvízvezetéket és fűtésrendszert érintő csőtörés javítást is, valamint csatornázási munkálatokat, csatornaépítést és lefolyó szerelést is. Végül pedig, ami a főprofilja a cégnek, a vízszerelés. Profi módon oldják meg a vízszerelést, a wc szerelést, a kádfelújítást, a csaptelep, a mosdó vagy a bojler cseréjét, karbantartását vagy szerelését.

Azt is elmondták, hogy mivel a fővárosban élek, garantáltan egy órán belül kiérkeznek, legyen szó bármilyen problémáról. Ez lepett meg a leginkább. A cég egyébként 30 éves tapasztalattal rendelkezik, így nincs olyan probléma, amelyre ne tudnák a megoldást. A cégnél dolgozó szakembereknek nagyon komoly szakmai elvárásoknak kell megfelelnie, így biztos lehet benne az ügyfél, hogy nem akárki fogja megszüntetni az otthonában adódó problémát.

Hálás voltam a gyors és profi segítségért, mire végeztünk a beszélgetéssel s rendeztük az anyagiakat már szinte melegem is lett. Biztos vagyok benne, hogy ennek a cégnek a telefonszámát el fogom menteni.