Szerelmes levelek írásához is szükséges a finommotorikai fejlesztés

A férfi-női kapcsolat életben tartása, a párkapcsolat ápolása házasságkötés után is nagyon fontos. Sosem szabad elfeledkeznünk róla, honnan indultunk és mindennap kifejezni a másik felé, hogy mennyire fontos számunkra. Épp ezért gyakran, de hetente legalább egyszer kedves üzeneteket hagyok a hűtőn a férjem számára. Nem, nem az aktuális bevásárlólistát, hanem megmosolyogtató, olykor pikáns megjegyzéseket. Ő is gyakran ír számomra szösszeneteket, ritkábban még leveleket is. Ami azonban feltűnt nekem, az az, hogy a finommotorikai képességei nem alakultak ki megfelelően. Hiszen görcsösen, erőltetetten ír még a mai napig is.

Ezért fontos a finommotorikai képességek fejlesztése

A finommotorika-grafomotorika fejlesztése-íráselemek gyakorlása-iskola előtt pedig nagyon fontos, hiszen jelentős kihatással lesz a későbbi iskolaévekre is. Amennyiben nem megfelelő a finommotorikai képességek szintje, az írás erőltetetté válik, a gyermek számára sem lesz természetes, laza. Hiszen maga a mozgás is görcsös lesz.

Amennyiben azonban figyelmet fordítunk a finommotorika-grafomotorika fejlesztése-íráselemek gyakorlása-iskola előtt kérdéskörre, sokat tehetünk azért, hogy gyermekünk számára a tanulás élmény legyen. A szilvia-logopedia.hu oldalról rendelhető fejlesztő kötetetek tevékenyen hozzájárulnak a finommotorikai képességek fejlesztéséhez. Teszik mindezt egyszerűen, könnyedén, játékosan.

Így tehetjük könnyebbé a tanulást

Az erről szóló érdekes és remek könyv 160 színes, lektorált oldalon keresztül vezeti be a gyerkőcöket az írástanulás világába. Nem véletlenül nevezhetjük az írás-előkészítés nagykönyvének. Fokozatosan nehezedő, egymásra épülő feladatok során, játszva fejlődnek a grafomotoros képességek, melyek megfelelő szintje az írástanulás alapvető feltételei közé sorolható.

A kéz megfelelő mozgása, az izmok megerősödése, a kéz-szem koordináció kialakulása adott idegrendszeri érettséget követel meg. Az összerendezett, finom mozgások az írás és a vonalvezetés tanulásának előfeltételei. A jó ceruzafogás is idegrendszeri érettség eredménye, mely összefüggésbe hozható a nagymozgások kivitelezésével és az egyensúlyérzékkel is. Ezeket nem lehet siettetni, hiszen az agyban a növekedéssel együtt alakulnak ki az idegpályák, azonban kiválóan fejleszthető. Hogy ez ne legyen kényszer, a szülők is otthon, együtt készülhetnek a gyerekkel az iskolára a finommotorika-grafomotorika fejlesztése-íráselemek gyakorlása-iskola előtt lépések megtétele során. Így nemcsak a tanulás, de a közös időtöltés is garantált.

Bár a kötetet előszeretettel alkalmazzák gyógypedagógusok is, nem kell szakértőnek lenni a használatukhoz. A szülők is biztosan tudják majd használni, hiszen egyszerű, könnyen követhető a felépítése, a magas minőségnek köszönhetően pedig annyiszor lapozhatóak a könyv oldalai, ahányszor csak szükséges.

A finommotorika-grafomotorika fejlesztése-íráselemek gyakorlása-iskola előtt fejlesztése fontos, ha nem szeretnénk, hogy később, akár még 4-5. osztályban is a ceruzafogással és az írástanulással bajlódjon a gyermekünk. A könyv nemcsak a finommotorika, de más képességek fejlesztésére is kihat, így javulnak a logikai, matematikai és kognitív folyamatok is. Mérhetően jobb lesz a tájékozódási képessége, fejlődik a látásmódja.

Ha az iskola-előkészítést további kötetekkel is szeretnénk támogatni, a finommotorika-grafomotorika fejlesztése-íráselemek gyakorlása-iskola előtt a sorozat további, szintén magas szintet képviselő termékeivel is kiegészíthető. Így biztosak lehetünk benne, hogy gyermekünk felkészülten, biztos tudással ül majd az iskolapadba. Mivel a kötet az 5-7 éves korosztály számára készült, így már középső csoportos korban is érdemes belevágni a feladatok megoldásába, így még több időnk van felzárkózni, ha szükséges.

Jó lett volna, ha valaki a férjemre is gondol és megvalósítja a finommotorika-grafomotorika fejlesztése-íráselemek gyakorlása-iskola előtt. Akkor talán nem írna csúnyán, erőltetetten és könnyebben ki tudnám olvasni a nekem írt szerelmes üzeneteit. Persze a lényeg az, hogy egyáltalán küld nekem levelet. A külalak már csak részletkérdés.