A megfelelő szórólap

Eléggé nehezen ismerkedem, ha pedig egy kapcsolat elkezd komolyodni, egyenesen berezelek és az esetek többségében inkább kiszállok, míg nem túl késő. Igen tudom, ez nem a legjobb és próbálok is rajta változtatni, újra elkezdtem randizni. Nem rég meg is ismerkedtem egy helyes sráccal, nagyon jó vele. Egyik délután épp a parkban sétálgattunk, amikor a kezembe nyomtak egy szórólapot, amin a következő felirat állt: Víz-, gáz-, fűtésszerelés profi szakemberektől, garanciával.

Ez most pont a legjobbkor került a kezembe!

Általában nem szoktam szórólapokat elfogadni, de ez pont kapóra jött, mert szeretném felújítani a lakást, amihez mindenképpen szükségem lenne egy vízvezeték szerelőre. Szeretném beépíteni az erkélyt és oda kivezetni a vizes blokkot, hogy az legyen majd később a konyha. Gyorsan zsebre dugtam a papírt gondoltam majd este, amikor egyedül leszek, jobban szemügyre veszem. Mikor hazaértem, előhalásztam a papírost és bepötyögtem a telefonomba a megadott webcímet, hogy jobban utánuk tudjak nézni.

Tapasztalat és profizmus

Kiderült, hogy több, mint 30 éves tapasztalattal rendelkeznek a szakmában, az elvégzett munkájukra pedig akár 5 éves garanciát is vállalnak. Ügyeleti munkaidővel is rendelkeznek, ezért a nap bármely órájában elérhetőek telefonon. Igen tényleg bármikor lehet őket hívni, akár még a hajnali órákban is, ha SOS a feladat. Sürgős esetekben, akár 1 órán belül bárhova kiérnek, Budapesten és Pest megyében, tehát fel vannak készülve a rázós helyzetekre.

Végre valami elindul

Gondoltam az én esetem nem annyira halaszthatatlan, hogy este 8-kor hívogassam őket, majd holnap megérdeklődöm a részleteket. Ez így is történt. Az ebédidőmben felhívtam őket és nagyon kellemesen csalódtam. Nagyon kedvesek voltak a vonal másik végén és szívélyesen válaszoltak minden kérdésemre. Megbeszéltük, hogy tulajdonképpen milyen munkálatokra lesz szükség, azért hogy teljesüljön, amit szeretnék, de mivel nem tudtam pontosan válaszolni minden kérdésükre, így a jövő hét elején személyesen is kijön majd hozzám pár kollégájuk, hogy felmérjék a terepet.

Örülök, hogy megkaptam a „Víz-, gáz-, fűtésszerelés profi szakemberektől, garanciával” felirattal ellátott kis szórólapot, a szerelmi életem mellett a felújítás is végre elindulhat.