A barátommal, Szabival egy motoros találkozón ismerkedtünk meg. Tudom, hogy nyálasnak hangzik, de azt kell mondanom, hogy szerelem volt első látásra. A pasim menő motoros bőrruhában volt, a fekete haja enyhén a szemébe lógott, kék szemei vidáman csillogtak.
Hosszú évek óta a motorozás a szenvedélyem, így mindig is abban reménykedtem, hogy egy motoros srác lesz a barátom. Ez az álom valóra válni látszott, amikor szóba elegyedtem Szabival, akivel nagyon gördülékenyen ment a beszélgetés, szórakoztató és kifejezetten vicces volt. Csak néhány óra múlva árulta el, hogy neki igazából nincs is motoros jogosítványa, csak a barátjával érkezett a találkozóra, az ő ruhája van rajta. Megdöbbenésemet látva gyorsan hozzátette, hogy a közeljövőben szándékában áll megszerezni a motoros jogosítványt.
Nagy törés volt ez a beszélgetésünkben, de mivel nagyon megtetszett a srác, ez nem tántorított el attól, hogy megismerkedjek vele. Ennek már két éve. Azóta is nagyon jó a kapcsolatunk, viszont a motoros jogosítványt még most sem szerezte meg. Ez néha teljesen kiábrándít, mivel én nem arra vágytam, hogy valaki belém csimpaszkodva motorozzon velem, hanem mellettem, egy saját motoron száguldozzon. Emiatt rendszerint felhozom a témát Szabinak, győzködöm, hogy nem nehéz megszerezni azt a jogsit. Ő azonban mérhetetlenül lusta. Mindig megígéri, hogy most már tényleg rászánja magát, aztán nem lesz az egészből sose semmi. Egy hasonló ígéret után aztán eldöntöttem, hogy a kezembe veszem az irányítást.
Néhány év eltelt már azóta, amióta én megszereztem a motoros jogosítványt, emiatt az interneten néztem utána, hogy manapság mi a menete a dolognak. Elkezdtem keresgélni, és megtaláltam a motor-jogositvany.hu weboldalt, ahol minden információt beszereztem, amire szükségem volt. Ez a Fordulat Autós-Motoros Iskola weboldala, ahol számos hasznos infó mellett megtudhatjuk talán a legfontosabbat: a motoros jogosítvány megszerzésének árait. Azon viszont őszintén meglepődtem, hogy náluk kifejezetten baráti árszabás van, de annál mindenesetre kedvezőbb, mint amikor én jártam tanfolyamra. Ez máris egy kifejezetten biztató előjelnek tűnt, szóval elszántam magam a cselekvésre! A barátom tudta nélkül jelentkeztem a nevében a motoros tanfolyamra. Nagyon egyszerűen, gyorsan ment minden. Én a kezdő lépést megtettem, ezután már Szabin múlott minden.
Este elmondtam neki, hogy büszke vagyok rá, amiért jelentkezett végre a motoros tanfolyamra. Először el sem akarta hinni, hogy tényleg jelentkeztem a nevében. Szerencsére egyáltalán nem haragudott meg, tudta, hogy valóban itt az ideje megszerezni a jogosítványt, hiszen első perctől ígérgette nekem.
Megmutattam neki a motor-jogositvany.hu internetes oldalt neki is, hogy legalább tudja azt, hogy mire is kellett vállalkoznia. Az információk szerencsére nem vették el a kedvét, sőt igazán egyszerűnek nevezte az egészet. A KRESZ vizsgára készülés közben ezt a kijelentését többször is visszavonta, de szerencsére ezen a fázison már túlesett. A KRESZ vizsgát sikeresen teljesítette. Már csak a gyakorlati vizsga maradt hátra, amivel szerintem nem lesz problémája, hiszen rengeteget motorozott már velem, jól ismeri, hogy mit hogyan kell csinálni.
Nagyon várom már, hogy kézhez kapjuk Szabi motoros jogosítványát, és végre valóra váljon az álmom, legyen egy motoros pasim.