Autógumik első látásra

Sose gondoltam volna, hogy a társkeresés szorosan összefügg az autóm kerekeinek állapotával, de ez a történet szerintem mindenki számára reményt adó lehet, aki még egyedül van.
Történt egy napon, amikor már nagyon el voltam keseredve, hogy egyedül kezdem az újévet, regisztráltam egy társkereső oldalra. Gondosan kitöltöttem mindent – gondolván – ez majd úgyis elrettent mindenkit, majd vártam. Nagy meglepetésemre valaki mégis írt nekem egy rövid üzenetet, hogy szeretne velem jobban megismerkedni. Teltek-múltak a napok, majd arra eszméltem fel, hogy naponta órákat beszélünk, úgyhogy felajánlotta, hogy találkozzunk. Rögtön igent mondtam, habár kissé könnyelműnek éreztem magam. Üsse kő!

Pár nap múlva a Városligetbe volt megbeszélve a találka. Hideg volt, az utak jegesek, én viszont bátor voltam (és lusta), úgyhogy autóba pattantam és azzal mentem. Amint megláttuk egymást, nem éreztük, hogy szerelem első látásra, mert ő nem engem bámult tátott szájjal, hanem az autógumikat. Kérdezte, hogy ezek milyen régiek, mikor cseréltem őket, és nem érzem-e magamat veszélyben, amikor beülök a volán mögé. Mielőtt válaszolhattam volna, ő megragadta a kezem, és a saját kocsijához vonszolt, amin vadonatúj téligumik virítottak. Büszkén kezdte el mesélni, hogy a tél elején rendelte őket online, házhoz is szállították neki, így nem kellett bajlódnia az autógumik hátsó ülésre préselésével. Ekkor kissé kellemetlenül éreztem magam, de valahol tudtam, hogy igaza lehet, mert már tényleg rég foglalkoztam a gumikkal – sőt már szégyelltem magam, hiszen nem csak az én biztonságomról van szó, hanem bárkiéről, aki beül mellém. Mivel nyert ügyem már nem volt, megkértem, hogy így az első randi alkalmával mutassa meg azt az oldalt, ahonnan ilyet rendelni lehet, meg, ha ráér, akkor segítsen kiválasztani is a megfelelőt. Örömmel mutatta meg a tabletjén a gumidiszkont nevű oldalt, ahol egy hosszú listából lehet válogatni az autógumikat. Mivel nekem még nyári gumik voltak feltéve, ezért rögtön a téli gumikat kezdtük böngészni. Hirtelen nagyon sok kérdés merült fel bennem, úgyhogy elkezdtem kérdezgetni a lovagom, hogy mégis mi alapján kéne választani. Elsősorban azt kell megnézni, hogy milyen méretre van szükségünk, mert azért az adott a felni miatt – hacsak nem cseréljük azt is. Utána meg kell nézni, hogy az adott gumiabroncsnak milyen a terhelhetőségi indexe, majd mindenféle számokról magyarázott, amiket már nem bírtam megjegyezni. Utólag persze okosabb lettem, mert a honlapon minden erre vonatkozó információ szerepel, ami pont az olyan laikusoknak való, mint amilyen én vagyok.

autógumiKi is néztünk pár autógumit, majd ki kellett választani egy konkrét típust, aminek a bordázottsága pont megfelel arra, amire én az autót alapvetően használom. Én leginkább a városban kocsikázom, ahhoz pedig nem kell olyan erős bordázottság, mint mondjuk egy tanyára. Mivel annyira ajánlotta a srác ezt a házhoz szállítást, úgy döntöttem, hogy én is élek vele, de abba már nem gondoltam bele, hogy én az ötödiken lakom, és kissé problémás lesz a dolog. Boldogan nyomtam le a rendelés gombot, és büszke voltam magamra, hogy milyen szép és biztonságos autógumijaim lesznek. Ezek után azért beültünk egy kávéra, de a randi alapvetően nem sikerült jól, pedig előtte sokat leveleztünk. Bocsánatot is kért, hogy ennyire elvitte a témát az autóm irányába, de pár éve meghalt az egyik barátja autóbalesetben, és nagyban hozzájárult, hogy nem volt megfelelő gumi az autón. Kicsit sajnáltam is a fickót, úgyhogy megértettem a buzgalmát, és szinte hősiesnek tartottam, hogy engem védve szólt az én autóm állapota miatt. Miután elköszöntünk, abban maradtunk, hogy kéne még egy első randevú, ahová nem autóval megyünk, hogy ne vesszen el a varázs.

Mikor hazaértem, akkor döbbentem rá arra, hogy házhoz akarom hozatni az új gumikat, úgyhogy gyorsan éltem azzal a lehetőséggel, hogy a szállítás helyett egy telephelyen veszem át a termékeket.
Készséggel megváltoztatták a rendelést, és azt írták vissza, hogy pár napon belül jelentkeznek, amikor átvehetőek. Jött is a nagy női ötlet, hogy írok a hősnek, hogy ráér-e egyik nap, mert én egyedül nem tudom elhozni az új gumikat, és egyben elvinni a szerelőhöz, hogy kicseréljék. Örömmel igent mondott, és jött a megbeszélt helyre, a megbeszélt időpontban. Miután pedig kicserélték őket, sokkal nagyobb biztonságban éreztem magam, mint előtte.
Azóta is, ha valami gond van az autógumikkal, az azóta párommá vált lovag intézi őket interneten keresztül.