A legjobb ajándék

Nemrég óta vagyunk együtt a párommal, aki szintén nemrég óta motorozik. Ez annyit tesz, hogy még jóformán semmilyen felszerelése sincs. Sisakot természetesen egyszerre vásárolt a motorral, de azon felül még nem volt semmije.

Pechemre már a kapcsolatunk elején meg kellett ünnepelnünk a szülinapját. Először izgultam, amikor megtudtam, hogy ilyen közel van, de aztán rájöttem, hogy nem kell, hiszen bőven van ajándék öltetem.

Végül is egy motoros bőrdzseki mellett döntöttem. Úgy láttam rajta, hogy komolya gondolja a motorozást, úgyhogy nem éreztem zátonyra futott ajándéknak a dolgot.

Szerencsémre, közvetve volt egy kis közöm a motorozáshoz, a legjobb barátnőm férjén keresztül, így az is volt, akitől tippet kérjek a dzseki kiválasztásához. Kálmán és Marika a Sixgear márkát ajánlották és el is kísértek egy budapesti üzletbe, a szentendrei útra, ahol kaphatóak a termékeik, mivel amúgy is, ők is vásárolni akartak valamit. Én még néhány nappal előtte centissel minden lehetséges irányban megmértem a kopott, nagybátyjától örökölt bőrdzsekijét Marcinak, hogy biztosra tudjak jó méretet választani.

Nagyon meg is tetszett az üzletben a Sixgear San Remo bőrdzsekije, úgyhogy nem estem gondba a választással. Szerencsémre volt is a párom méretében, úgyhogy csakhamar meg is volt az ajándék.

A születésnapján, el sem tudjátok képzelni mennyire hálás volt Marci az ajándékért. Láttam rajta, hogy valami semmiségre, vagy fölösleges dologra számított, hiszen alig ismertük még egymást ahhoz, hogy igazán személyes ajándékot tudjunk adni, de nekem sikerült meglepnem és ez nagy öröm. Azt hiszem ezzel igazán jó start utáni löketet adtam a kapcsolatunknak.