Nyelvekre fel!

Érdekes korban vagyok. Azt veszem észre a környezetemben, hogy bár hozzám hasonló korúak többségében a barátaim, mégis nagy különbségek vannak abban, hogy ki hogyan éli az életét, és mire fókuszál. Szüleink és nagyszüleink korosztályától még sokan hallhattuk, hogy 30 éves korunkra már illik megállapodni. Sőt, ők már annak idején régen gyereket neveltek ilyenkorra. Manapság viszont teljesen felborult ez az egész, és egyéni vágyak, illetve lehetőségek alapján alakítja mindenki az életét. Persze azt is tudom, hogy van olyan eset, hogy valaki nagyon vágyik például babára, csak eddig még nem sikerült – vagy azért, mert egészségügyi okai vannak, vagy még nem is találta meg hozzá a megfelelő partnert. De többségében azt látom, hogy az is elégedett, aki nem él párkapcsolatban, és az is tudatosan hozta meg a döntéseket, aki már többgyerekes családapaként vagy családanyaként áll helyt a mindennapokban. Az én párkapcsolatom már jó pár éve tart, de még nem szeretnénk gyereket, szóval mondhatni, mi a köztes állapotban vagyunk.

Teljesen máshol van tehát a fókusz, amivel szerintem nincs is baj. Nekem például most nagyon aktuális téma az angol nyelvtanfolyam, mert azt vettem észre magamon, hogy igencsak eltompultam ezen a téren az elmúlt években. El is kezdtem nézelődni, hogy hol orvosolhatnám ezt a problémát, és a Hollywood Nyelvstúdió egészen felkeltette az érdeklődésemet a lehetőségek közt. Náluk egészen speciálisan zajlik az egész folyamat. Nem a megszokott angol nyelvtanfolyamról van szó, hanem egy olyan koncepciót alakítottak ki, ahol a személyre szabott megoldások és a rugalmasság nem gátjai a sikernek és a célorientált hozzáállásnak, hanem épp ellenkezőleg: nagyon is segítik ezeket. Mivel elég mozgalmas életet élek, és sokszor kiszámíthatatlanok a napjaim, jól jön ez a hozzáállás a tervezéshez, és úgy érzem, kellően hatékony tudnék lenni egy ilyen folyamatban. Ciki vagy sem, az elmúlt években annyira kiestem a rutinból, hogy egy alapvető eszköztáron felül sokszor félve fogalmazok meg bonyolultabb angol mondatokat. Így azt is örömmel olvastam a hollywoodnyelvstudio.hu oldalán, hogy nem csapatban zajlik az oktatás, így nem kell attól tartanom, hogy esetleg lefagyok mások előtt. Nyugodt, kellemes környezetben, felkészült és emberséges oktatókkal történik a gyakorlás. A weboldalukat ajánlom kezdésként, ha még nem hallottatok a módszereikről, ugyanis itt egészen részletesen mesélnek minden lényeges tudnivalóról. A menüpontokat átnézve egyre inkább megértettem, hogy milyen felfogás áll a Hollywood Nyelvstúdió mögött, és azt gondolom, hogy mindenképp érdemes tájékozódni velük és a tanfolyamokkal kapcsolatban. A honlap egyébként nemcsak hasznos, hanem igényes megjelenésű is, ami szerintem kifejezetten fontos a mai, információktól túltengő világban. A Hollywood Nyelvstúdió nemcsak módszerével, hanem megjelenésével is kitűnik a konkurenciái közül. Természetesen ha bármi kérdésed van, az elérhetőségeiket és a hozzád legközelebb eső stúdió címét megtalálod a felületen.

Ha téged is érdekel egy olyan angol nyelvtanfolyam, ahol elfogadó környezetben és egy egyedi módszer szerint sajátíthatod el az angol nyelv fortélyait, akkor ajánlom, hogy ismerkedj meg a Hollywood Nyelvstúdió koncepciójával. Szuper lehetőségnek gondolom, hogy napjainkban már nem kell a kevésbé hatékony, régi tanítási megoldásokhoz igazodni. A Hollywood Nyelvstúdió ékes példája annak, hogy az eredményeinket – nem megszokott módon – hogyan érhetjük el profi segítséggel.