Szívem választottjával idén úgy döntöttünk, hogy ideje megtenni a legnagyobb lépést, amit két ember együtt tehet, és összeházasodni. Mindketten befejeztük az egyetemet, már van egy kis közös albérletünk, és hat év után itt az ideje annak, hogy ezt az egészet egy szilárd alapra helyezzük, és összeházasodjunk.
Miután ezt eldöntöttük, azonnal rá is kellett jönnünk, hogy ez nem megy olyan könnyen, mint szeretnénk: elkezdtük az esküvő árait tervezni, és hamar rájöttünk, hogy nem biztos, hogy el kéne kapkodnunk a dolgot. Vannak olyan szolgáltatások, amikre olcsó és jó megoldást találtunk, de a végösszeg azért még így is elég meredek.
Végül a párom találta meg a megoldást, amiről úgy éreztük, hogy segíthet az esküvő megvalósításában: ausztriai munkavállalással keressük meg azt az összeget, amire szükségünk van a szervezéshez.
Mivel egyikőnk se talált olyan munkát, aminek a tanult szakmályához lenne köze, ezért igazából az is nehéz volt, hogy az albérletünkre elég pénzt összeszedjük, nem hogy nagyobb kiadásokban gondolkodjunk. Mint kiderült, pont ilyen helyzetekre lehet megoldás, hogyha külföldön nézünk munka után: a jóval magasabb alapbérek lehetővé teszik, hogy akár pár hónap alatt is egy csomót félre tudjunk tenni, ha úgy kívánjuk!
Számolgatással arra jutottunk, hogyha sikerül olyan ausztriai munkát találnunk, ahol biztosítják a szállást, akkor nagyon könnyen akár 10 ezer forintot is félre tehetünk – naponta, fejenként. Ehhez persze az kell, hogy a szállásunkat biztosítsák, hisz igaz, hogy magasabbak a fizetések, de nyilván a lakások költsége pont e szerint alakul, tehát egy albérletért is sokszor annyit kéne fizetnünk, mint Magyarországon.
Ezért úgy döntöttünk, hogy a szállodai kisegítő munkakörök közt fogunk elkezdeni keresgélni. Barátomra nagyon jól illik a szakács szerep, hisz élelmiszeriparit végzett, én pedig könnyen el tudom képzelni magam szobalányként. Ha ilyen szereposztást vállalunk, akkor ráadásul még annak is megnő a valószínűsége, hogy tudunk együtt szabadnapot kivenni! (Az szokott ugyanis problémás lenni, hogyha ugyanazt dolgozzuk, és a kettőnknek egyszerre kéne kimaradni – senki nem maradna abban a munkakörben a hotelben.)
A szálloda azért volt jó ötlet, mert itt sokkal valószínűbb, hogy találunk olyan helyet, ahol megoldják a lakhatást. Egyetlen feltétele, hogy mindenképpen beszélnünk kell a németet, hogy tudjuk a főnökeink utasításait teljesíteni, a vendégeket segíteni, ha éppen úgy alakul, de ez szerencsére egyikünknek se jelent gondot.
Azt is eldöntöttük, hogy segítséget is igénybe veszünk az ausztriai munka kereséséhez, hisz így sokkal jobb esélyekkel indulunk, mintha csak önerőből próbálkoznánk. Bár ennek is meg van az ára, de ezt bevállaljuk, hisz valószínűleg visszajön ott, hogy gyorsabban és jobb álláslehetőségeket fogunk kapni. Ráadásul ezután lesz egy magyarországi segítőnk, aki akkor is tud tanácsot adni, ha valami probléma lép fel, esetleg a hellyel, ahova kerültünk, valami gond akad.
Kiválasztottunk tehát egy olyan helyet, ahol szívesen foglalkoznak párok elhelyezésével is, és végig mentünk a folyamaton német elbeszélgetéstől kezdve önéletrajzíráson átegészen a szállodákkal való telefonos egyeztetésig. Nem is csalatkoztunk, egyetlen nap alatt ketten együtt több mint száz állásajánlatot tudtunk szerezni!
A legszimpatikusabb kiválasztása után már csak annyi volt hátra, hogy egy szezont ledolgozzunk ketten együtt ausztriai munkahelyünkön. Erről nem mondom, hogy könny volt – tényleg oda kellett tenni magunkat, hogy minden rendben legyen, de mivel nem akartunk kellemetlen élményeket okozni, ezt meg is tettük. Persze így is voltak szabadnapjaink, amikor kirándulhattunk és körül nézhettünk az országban (szinte előnászútnak is mondhatnánk). Az eljövetelünkkor megdicsért minket munkáltatónk, aminek különösen örültünk, és mondta, hogy bármikor szívesen lát minket vissza.
A pár hónap alatt pedig tényleg sikerült félretennünk annyit, ami az esküvő nagy részét fedezi!
Így végre nekivághatunk hivatalosan is a közös életünknek, ráadásul ezt nem kellett spórolásból a legszűkebb családi körben megtennünk, hanem nyugodtan hívhattuk barátainkat, távolabbi rokonainkat is.
Aztán ki tudja, talán még élni is fogunk a felajánlott lehetőséggel, és visszamegyünk dolgozni. Elvégre, az albérletből is el kéne költözni valamikor…