A párkapcsolati gondok sokaknak vették már el az eszét. A visszautasítottság, a sikertelenség, a magány – ezek mind-mind olyan dolgok, amik a mélybe tudják taszítani és a sárba tiporni az ember lelkét és önbecsülését. Márpedig ha az önbecsülés alacsony, akkor a saját magunkkal szemben felállított normák is egyre lejjebb süllyednek, egyre igénytelenebbek és engedékenyebbek leszünk saját magunkkal szemben. Márpedig a sárba tiport ember hajlamos megoldás helyett inkább olyasmit keresni, ami elfeledteti a vele a problémát. Sok évnyi sikertelen ismerkedés és egyedüllét után magam is alternatív utakat kerestem, hogy konkrétak legyünk: rászoktam az italra. Magamnak is elég nehéz volt beismerni, hogy alkoholista vagyok, minden áron igyekeztem tagadni a dolgot, kifogásokat keresni, de sajnos egy idő után már felesleges volt erőlködni.
A függőségekkel az a probléma, hogy nagyon nehéz tőlük megszabadulni. még akkor is, amikor a kezdeti nehézség, ami miatt kialakult, megszűnik. Mindvégig azzal hitegettem magam, hogy én soha az életben nem fogok tudni kialakítani egy egészséges párkapcsolatot, de ahogy az lenni szokott: fel kell adni valamit ahhoz, hogy teljesüljön. Vagyis bármilyen megdöbbentő, de végül összejöttem egy nagyon kedves és törődő nővel, akiben mindent megtaláltam, amit valaha kerestem. Ő is hasonlóképpen volt, attól eltekintve, hogy küldetésévé vált megmenteni engem a súlyosbodó alkoholizmustól. Nem árultam zsákbamacskát, már az elején tisztáztam vele, hogy alkoholista vagyok, még ha nem is annyira előrehaladott állapotú. De vannak ilyen jótét lelkek, akiknek mindenképpen segíteniük kell, ez az életük célja. Az én drága párom is ilyen, annyira érzékeny és segítőkész, hogy jóformán még az útszéli elütött állatot is megkönnyezi.
Sokat beszélgettünk a dologról, mármint az italfüggőségemről. Szerinte annak ellenére, hogy alkoholista vagyok, nem lehet rólam megmondani, mert annyira azért sikerült kordában tartani, hogy ne egész nap igyak. Különben a munkámat is elveszíteném, a lakhatásomat, és végül maradna az utca. Ettől mindenképpen meg szeretett volna óvni, ezért közösen elkezdtünk harcolni ellene. Iszonyú nehéz volt, a függőbeteg nem arról híres, hogy az önuralma a maximumon van. Nem tudtam végleg letenni az italt, de amennyire csak tudtam, visszaszorítottam, hogy legalább ne súlyosbodjon. Olvastunk sokat a témáról közösen, egy-két előadást is meglátogattunk, de végül a kedvesem előállt a Jokerrel: talált egy olyan terápiás alkoholelvonót, ami gyökeresen különbözik a hagyományosaktól. Itt nyugodt körülmények között, foglalkozásokkal kezelik nem csak a beteg testét, de a lelkét és a szellemét is. És ráadásul nem tart tovább egy hónapnál, szóval éppen ideális.
Alaposan áttanulmányoztuk az oldalukat, és nagyon tetszett amit láttam. Annak ellenére, hogy tudom magamról, hogy alkoholista vagyok, nagyon szeretnék leszokni. Nem csak azért, hogy imponáljak a páromnak, hanem a saját érdekemben is. Az egészségem és az anyagi helyzetem is megsínyli ezt az állapotot, és ez így egyenes út a szakadék felé. Nem szeretnék ebe tönkremenni, úgyhogy beleegyeztem: elmegyek, és végigcsinálom az elvonót, kerül, amibe kerül. Megacélozom a lelkemet, hiszen az ilyesminek a jelentős része a döntés meghozatalával és a beismeréssel kezdődik. De nagyon remélem, hogy a hónap leteltével, és az utólagos terápiák letudása után már múlt időben beszélhetek az állapotomról, és kijelenthetem: alkoholista voltam.