A tapasztalataim alapján azt kell mondanom, hogy a férfiak félnek a fogorvosoktól. Sokszor szeretik magukat bátor, belevaló alakoknak mutatni, azonban amikor a fogorvosi székbe kellene beülniük, teljesen berezelnek. Így van ezzel az én párom is, aki nagyon nehezen veszi rá magát arra, hogy betömesse a fogait, vagy elmenjen egy egyszerű kontrollra a fogorvoshoz.
Számomra nagyon fontos a fogaim egészsége, hiszen azok nem gyógyulnak meg, az elveszített fog helyén örökre tátongó lyuk marad majd. A fogorvosok a mai modern technológiákkal azonban csodákra képesek. Ezt szeretném megértetni a barátommal is, aki viszont állítja, hogy neki nincsenek fogproblémái, nem kell elmennie az orvoshoz. Ez természetesen nincs így, hiszen amellett, hogy folyamatosan vérzik a fogínye, még lyukasak is a hátsó fogai.
Eldöntöttem, hogy a kezembe veszem az irányítást és keresek a pasimnak egy szakembert, aki rendbe teszi a fogait. Nyilvánvalóan két lehetőség közül kellett választanom: a körzeti orvoshoz, vagy egy magánrendelőbe küldöm a szerelmemet. A körzeti fogorvosról nem sok jót hallottam, így a magán fogorvos mellett tettem le a voksom. Beírtam a keresőbe, hogy magán fogorvos Budapest és néhány másodperc alatt rengeteg találat közül választhattam.
A magánrendelők előnye, hogy magunk dönthetünk az orvosunk személye felől, így magabiztosabban ülhetünk be abba az olykor rémisztőnek tűnő székbe. A barátomnak ebben az esetben az én ítélőképességeimben kellett megbíznia. A magán fogorvos másik előnye, hogy a pácienseket előre egyeztetett időpontban várják, így nem kell egy egész napot a beavatkozásra szánni, így pedig jóval kevesebb idegeskedéssel jár a procedúra. Szörnyű belegondolni, hogy a barátom a körzeti fogorvosi rendelőben egy délelőttöt várakozzon, teljesen beparázva. Biztos vagyok benne, hogy nem bírná kivárni a sorát, és fél óra múlva elrohanna. Lényeges előnye persze a magánrendelőknek az is, hogy az orvosok és az asszisztenseik, jóval kedvesebbek, figyelmesebbek, mint az állami intézményekben. Abban reménykedem, hogy a barátom egy olyan maradandóan pozitív élménnyel távozik majd az általam kiválasztott budapesti magán fogorvostól, ami kioltja az eddigi rettegéseit.
Alapos kutakodás után találtam egy jónak ígérkező fogorvost. Pár perc alatt egyeztettem is időpontot a kedvesemnek. Jövő héten, kedden lesz a nagy nap. Én is el fogom kísérni, nehogy meglógjon. Remélem sikerül rászednem, hogy elmenjünk.