Két ember együttélése elsőre egy természetes és egyszerű dolognak tűnhet. Annyi szingli barátomat hallottam már, akik mindig arról panaszkodtak, hogy milyen jó lenne, ha valaki hazavárná őket. Én is sokszor ebben a hajóban eveztem, de szép lassan megtanultam, hogy ez egy nagyon önző kép. Mivel ezen keresztül csak a saját boldogságunkat nézzük és bele sem gondolunk abba, hogy a másik fél is egy ember lesz, tele hibákkal és problémákkal.
Mikor pedig nem minden egyes nap olyan idilli a párunk mellett, akkor egyre nagyobbaknak fogjuk látni ezeket a gondokat. Pedig könnyen lehet, hogy egy őszinte beszélgetéssel meg tudnánk oldani az ellentéteinket. De annyira csalódtunk az általunk előre elképzelt képben, hogy nem tudjuk megtenni ezt a lépést. Épp ezért egy párkapcsolatban mindig félre kell tennünk a büszkeségünket.
Ahogy sokszor a cégünk kapcsán is az előfeltevéseinket. Én például sosem gondoltam volna, hogy az interneten érdemes utánanézni a cégalapítás témának. Pedig ha nem találtam volna rá a Székhely Partner nevű oldalra, akkor még mindig alkalmazotti sorban tengődnék. De kezdjük a legelejéről. Alapból mindig is szerettem volna egy saját céget, de nem tudtam, hogy miként lehet elintézni és milyen költségekkel járna a folyamat. A cégalapítás ügyvéd keresésem kapcsán pedig mikor megláttam a Székhely Partner oldalát, úgy éreztem, hogy itt talán tényleg választ fogok kapni a kérdéseimre.
Ezt a megérzést pedig csak erősítette az, hogy milyen igényes volt az oldaluk. Ritkán látni azt, hogy ennyire odafigyelnek arra, hogy a felhasználó a lehető leggyorsabban jusson hozzá azokhoz az infókhoz, amikre szüksége van. Ráadásul úgy, hogy nem fogják az útját állni idegesítő reklámok.
De mégis milyen hely ez a Székhely Partner? Egy olyan cégről van szó, akinél egyszerre tájékozódhatunk, alapíthatunk céget és még székhelyszolgáltatást is intézhetünk. Ezekről természetesen mind bővebben is olvashatunk, mivel rengeteg tájékoztató érhető el náluk. Én rögtön rá is kattintottam a cégalapítás ügyvéd témára és elkezdtem olvasni.
A cégalapítás egyáltalán nem olyan ijesztő dolog, mint ahogy azt az ember elképzelni. Már nem kell hozzá olyan magas alaptőke, mint régen. Ráadásul ha a Székhely Partnert választjuk, akkor a cégalapítás ügyvéd segítségével fog zajlani, akit ők rendelnek ki mellénk. Tehát nem baj, ha alapból nincsen ilyen képviseletünk.
Felhívták emellett arra is a figyelmemet, hogy a cégemnek szüksége lesz egy székhelyre. Erre persze ki lehet nevezni egy saját ingatlant is, de nagyon óva intenek ettől a lehetőségtől. Mivel a székhelyünk kapcsán egy csomó elvárásnak kell majd eleget tennünk. Ha pedig őket választjuk, akkor nem kell aggódnunk az ilyen dolgok miatt.
Az is ledöbbentett, hogy a székhelyek milyen szép helyszíneken találhatók. A fővárosban több lehetőség közül választhatunk, amik mind az üzleti központokban vannak. Ha pedig nem szeretnénk fizetni iparűzési adót, akkor választhatjuk Újlengyelt is. Ezen a településen ugyanis ilyen különleges szabályok vannak érvényben.
Úgy döntöttem, hogy mellettük teszem le a voksomat, mivel nagyon megbízhatónak tűnt az, amit a Székhely Partner ajánlott nekünk. És valóban, a gyakorlatban is hozták azt az átláthatóságot, amit idáig megszokhattunk tőlük. Nagyon hálás vagyok a sok segítségért, amit a Székhely Partner csapatától kaptam. A cégalapítás ügyvéd segítségével zajlott, akit végül ők rendeltek ki és nem volt semmi probléma vele.