
Érzelem A boldogságról úgy
általában • A test és a lélek
harmóniája • Szerelem, boldogság, életenergia, gyógyító
szeretet, őszinte szeretet, fellobbanó érzés, harmonikus párkapcsolat, magas
hőfokú érzelem, eufória, szellem-lélek-test egysége, lelki társ, katartikus
élmény, lelki súlytalansági állapot, szelídség, jóság, öröm, tisztaság. Csak
szavakat emeltünk ki az első két bekezdéséből… (Szivi)
Álláspont • A mindennapi kapcsolatápolás
művészete „Ha adunk, máris kapunk valamit.”
Az emberi kommunikáció pontos értelmezése az egyik legnehezebb dolog a világon.
Művészet. Az odafigyelés, és odaadás művészete, mely helyes használata
meggyógyítja a fátyolos hangszálakat, és segít eljuttatni a fülhöz egyedi
dallamvilágát. (Tóth Mercédesz)
Tükör A legnagyobb magyarországi kisebbség Több mint egymillióan élnek egyszülős családban. "Ismerjük meg magunkat, mielőtt
társat választunk, és tanuljunk meg megbocsátani!” „Ahol még
lehetséges a kapcsolat megmentése, ott érdemes energiát fordítani rá, mert ha
ezt elmulasztják a házastársak, később sokkal nagyobb munkájukba kerül a talpon
maradás.” (Konkoly Edit)
Téka Szeretni
kellett (Egy párkapcsolat-esszéregény fejezetei) • Olyan vagyok, mint
egy gördülő kő. Erős a nemi érdeklődésem. Azt hiszem, így kell szalonképesen
mondani azt, amikor az ember az első gyermekkori szerelmével nem éppen
ásó-kapa, de még nagyharang sem, de nem ám. (Farkaslaki
Ábel)
Tükör Rossz választás után is hisz
a szeretet-barátság-szerelem erejében • „Megtanultam a
szívemmel gondolkodni és dönteni” • Mayer Aranka ex-színésznő hosszú évek óta tartó
vagyonmegosztási perét a hazai média a bulvársajtótól kezdve a közéleti lapokig
alaposan kivesézte. (Főként a politikai háttér miatt, mivel jogász férje egy
volt miniszterelnök barátjának mondhatta magát.) Minket a válási történet lelki
jelenségei érdekeltek elsősorban, amikor megkerestük az ügy női szereplőjét. (Szatmári Helga) Szög a zsákból (Részlet a színésznő házasságáról írt könyvből.)
Üzenet • Az Elvált Férfi üzeni • Elsősorban társkereső
nőolvasóink kérdéseit várja a Szívtárs empátiával, érzékenységgel és született
pszichológiai érzékkel megáldott „zöld” filozófusa. Válásban tapasztalt munkatársunk a természet szeretetét,
megóvását hirdető szemlélete folytán képes olyan ősi alapvetésekre,
megoldásokra fe
lhívni a figyelmünket, amely bennünk van, de a modern kor kiölte
belőlünk.
Intim Csúnya és leszbikus
vagyok Természetesen
csöppet sem csúnya. Lágyan ívelődő szemöldökével, meleg barna szemével,
hullámos fekete hajával dicsekedhetne. Ha nem nyomná el önértékelését sok
minden. Csalódások, melléfogások, sikertelenségek, és ki tudja, mi minden még. (Bálint Vera)
Válási, párkapcsolati bűnesetek Láb alatt • Nincs új a nap alatt.
Válási, féltékenységi gyilkosságok és öngyilkosságok, megromlott házasság miatt
elkeseredésből, szerelemféltésből vagy bosszúállásból elkövetett emberölések
mindig is voltak, vannak és lesznek. • Az emberi tényező • Vádirat • Csapdák • Függőség • Halálugrás
Látószög • Milyen
színűek az érzelmeink? • Az aura tükrözi az egészségi
állapotunkat, karakterünket, szellemi tevékenységünket és érzelmeinket, sőt,
jelzi különféle betegségeinket. Az emberi aura a testünket átszövő életerőnk és
saját energiamezőnk sugárzó halmaza. Ezek a környezetünk és életvitelünk által
befolyásolt energiák határoznak meg minket.
Látószög A legjobb döntés
az, amit a megérzés diktál • Az újraértékelődő nemi
szerepekről, a férfiak és a nők biológiai mozgatóiról, a párkapcsolati
hagyományokról, a társadalmi elvárásokról, a jó házasság modelljéről esik szó
egyebek között ebben a Kulcsár Zsolt
pszichológussal folytatott beszélgetésben (Szatmári Béres Helga)
• Látószög A csajok a kirakatban, a
fiúk a pincében tehetik ugyanazt Interjú Horváth
Gergellyel – srácregényéről. Az „Egy
Férfi, Egy Nő” egykori műsorvezetője most kultúr-fitneszezni jár esténként a
Petőfibe. A könyvhétre jelent meg első regénye A szív útjairól. (Éltető Anna)
Intim
• Kapd be! (Ezt a cikket csak nagykorúaknak ajánljuk!) A szex
közbeni trágárság oldja a gyermekkorban hallott – szexualitáshoz kötődő –
káromkodások okozta frusztrációt. A zsenge korunkban
„ránk tapadt” ártatlannak tűnő pejoratív kifejezések blokkolhatják érzelmi
életünket. A trágár beszéd jelentősége a nemi
életben (Szivi) • Kerülendő négybetűsök • Lelki defektesek
• Ágy és terembura • Kié
a nevelés? • Csúnya
beszéd és prüdéria • Tigrisek és emberek párzása
Érzelem Újra - Apátlan társadalom
Indulatokkal
és taktikával egy apát nem lehet kitörölni a teremtésből. Az apák nélküli
társadalom víziójáról szóló cikk időtálló publicisztika, a Mentsük meg a
férfiakat mozgalom kapcsán és a középkorú férfiak ijesztően magas halálozási
arányát ismerve most különösen aktuális (Olvasói vélemények)
• Kitekintő Mehmet Karcsi apukájának
weboldala Ez a weblap nem jött volna létre, ha nem keletkezik egy bagatell
családi ügyből egy hisztérikussá váló, bulvár sajtónak való történet. Itt nem
lesz sárdobálás vagy vádaskodás, sem pletyka, csak dokumentumokkal alátámasztott
tények! – írja a fia láthatásáért küzdő apa.
Körkérdés Élet a válás után 3. • Élet a válás után 2. • Nekem a házasság –
életfogytig tartó rabság • Újrakezdés • A Szívtárs induló
számában kezdeményezett Körkérdés kiteljesítéséhez
várjuk a váláson túljutott, új életet kezdett, vagy egyedül, gyerekkel élő, új
házasságot nem létesített 30-55 év közötti nők hozzászólását és önkéntes
válaszait! (Hasonló helyzetű férfiak írásait is
érdeklődéssel fogadjuk.)
Körkérdés II. Házasság, párkapcsolat,
család Egy régi, de mindig
aktuális vita családról, házasságról, párkapcsolatokról. Fórumunk nyílt, bárki
csatlakozhat és vitázhat. A könnyebb út: a
szakítás, a válás
Párterápia Az erőszak
megnyilvánulásai A nemi szerepek problematikájának tipikus és
pregnáns megnyilvánulásai figyelhetők meg a párkapcsolatok terén (a
házasságokat és családokat is beleértve). Harmincéves párterápiás praxisomban a
nyílt, vagy rejtett erőszak igen sok, érdekes formájával találkoztam. (Dr. Szilágyi Vilmos)
Tanulmány A mintaadó média A mai kor mondhatni a nárcizmus társadalma. A tömegében
gyártott erőszakos filmek hatására a gyerekek egy részében a félelem, más
részében az agresszió nő. (…) a fogyasztásra, a piaci értékekre helyeződött a hangsúly. És
ez igaz akár még a párkapcsolatokban is… (Dr.
Nagy Mária Magdolna)
Pan
aszlap Kálváriánk és
meghurcoltatásunk Egy 11 hónapos kislány szociálpedagógus anyukájaként kell
megtapasztalnom a minket érő jogszerűtlen, etikátlan, bizonyítékokat figyelmen
kívül hagyó hivatalos eljárások sokaságát. Baja kisváros és a „szálakat”
mozgató, kiterjedt kapcsolatokkal bíró hivatalok a megfélemlítés eszközét
használják, hatalmukkal való visszaéléssel!
Panaszlap Figyelj ránk! Egyszülős családok • „Egy anya
vagyok a sok közül. Egy dolgozó nő, aki kilenc éve próbál harcolni a gyermekei
érdekeinek megvédéséért. Szegény vagyok, gyermekeimmel együtt hajléktalan
vagyok.”
Beltér Mentsük meg a férfiakat mozgalom • Hazánkban
ma öt férfi közül mindössze három éli túl a 65. életévét. Ezelőtt 77 évvel,
1930-ban voltak hasonlóan rosszak a magyarországi életkilátások. A háttérben
alapvetően a krónikus stressz áll. A Szívtárs is csatlakozik e mozgalomhoz,
mert jól
tudjuk, mekkora veszélyt jelenthet egy-egy házasság szétesése az egyedül
maradt, magányos férfiak életére.
Panaszlap Harcom
fiamért, lányomért Egy
anya küzdelme gyermekei elhelyezésének megváltoztatásáért. Tanulságul adjuk közre az alábbi
iratokat, levélrészleteket azoknak, akik azt gondolják, hogy egy házassági
bontóperrel minden korábbi testi-lelki, családi probléma egyszerűen megoldható…
(Az eset valós, csak a szereplők nevét
változtattuk meg.)
Életem
az erotika Egy masszőrhölgy
feljegyzéseiből 
Szeretem a férfiakat! Nem tudnék anélkül élni, hogy ne szerezzek örömet nekik.
Én erre születtem, így vagyok a társadalom hasznos és teljes értékű tagja.
Hiszem, hogy a bennük lévő űrt, hiányérzetet, amit a nemek közötti biológiai
ellentmondás okoz, tiszta szívemből pótolni tudom. Úgy gondolom, hogy a család,
a partner után jelentős szerepem van érzelmi hátterük stabilizálásában. (Szivi Judit)

Üzen a párkapcsolati szakértő Szív-mail titkok 4. • A férfiaknak pornóra van
szükségük? • Vissza a régi helyekre • A világ rosszul van összerakva • Hogyan
engedjem el? • Senkinek se kellek • Nem tudok dönteni • Bolygassam-e a múltat?
• Mi tévő legyek? • Ismerkedés • Poklok poklát járom • Ha újrakezdhetnénk • A
nőm pasik között • Gyerek-fiú maci • Hegedűs Ágnes levélváltásaiból
• A
francia csók művészete Örömszerzés
szexuális szövetségben. A szerelmeskedés egyik legizgalmasabb technikai része a
franciázás. Akkor hatásos és izgató igazán, ha mind az aktív cselekvőnek, mind
pedig a passzív „szenvedőnek” egyaránt kellemes. Fontos, hogy a cselekvő is
maximálisan élvezze a tevékenységet, hiszen a kezünkön, nyelvünkön, ajkunkon is
érződik a motiváció: a szeretet. (Szivi Judit)
• Múltidéző Mozaikok Sisi életéből Erzsébet, magyar királyné
Sisi ezerarcú szépség: titokzatos és gyönyörű. Az arca igézetes és sejtelmes.
Miért ez az el nem múló rajongás, amit iránta érzünk? Sisi csillagként ragyog
még ma is, másfél évszázada. Pompa és szenvedés, rang és fájdalom. Sisi élete
viharos, mély érzelmekkel, női titkokkal teli élet. Mi rejlett e királyi
szívben? • Szatmári Helga a Szívtársnak írt sorozata Sisi titkáról
mesél.
Netnaplópályázat: felhívás (Válási blogok)
Írja ki magából Ön is örömét vagy bánatát!
NETNAPLÓ: a magánélet "társadalmasítása" Új rovat pályázóknak.
• Elvált
kreatív szingli napjai • Netnaplópályázat • Az írói vénáját
csillogtató szerző blogjából gyöngyszemeket emeltünk ki – kedvcsinálóként. Az
olvasók szeme és a szerkesztő szimata együttesen döntött arról, hogy Zsuel
írásait mutassuk be őszi elsőként a Szívtárs hasábjain.
Párkeresés válás után • Kék
vágyálom • BlueDream blogjának kronológiai rendbe szerkesztett változatával
folytatódik a Szívtárs Netnapló pályázatának őszi szakasza. Ezúttal egy olyan
művet választottunk ki az internetes sokadalomból, amely a válást követő
párkeresés történéseit dolgozza fel.
Megtámadott a vörös farkas • Betegség és párkapcsolat • Történetemben
leírom, mit éltem át serdülőként, majd fiatal nőként amiatt, hogy egy betegség
megváltoztatta az életemet, s hogy az emberek és a környezetem miképpen
viszonyultak hozzám.
Utazások Erotikában • Egy férfi életét követi nyomon szerelmein keresztül Vámos Miklós
legújabb kötete, az Utazások Erotikában (Ki a franc
az a Goethe?) című könyv, amelyet a szerző október első
hetében mutatott be Budapesten. A regény tárgya a szerelem, a
szex, a vágy, a gyöngédség, a házasság és a válás.

Látószög Az
emberrel van baj • Interjú Vámos Miklóssal • Írt
könyvet apákról, anyákról, szerelemről, házasságról, együttélésről, szeretői
viszonyról. A családi élet krónikásának tartja magát. Legújabb regényének
tárgya ismét a szerelem, a szex, a vágy, a gyöngédség, a házasság és a válás. (Bálint
Vera)
Új könyv Hogyan élesszük újjá a
szerelmet? Miért futnak zátonyra oly gyakran
a házasságok, a párkapcsolatok? Tényleg nincs más megoldás ilyenkor, mint
elválni? Hogyan tudjuk a kapcsolatot új tartalommal megtölteni? Hogyan kell
ehhez mindkét félnek belsőleg megváltoznia? Mi valójában a szeretet, a
szerelem? A párkapcsolat forradalma
– Riekje Boswijk-Hummel könyve
Szívszorongva Másik nő holdudvarában • Vannak emberek, akik
épp annyi boldogtalanságot kapnak kedvesüktől, mint amennyi boldogságot várnak
el tőlük. Olyan asszonyok, akik élete egy másik nő holdudvarában játszódik le.
Nem feleségek ők, hanem szeretők, nem törvényben élők, hanem bűnben lángolók.
Olvasnivaló Horváth Gergely: A szív útjai A
szerző rádiós újságíró, könyve szingli irodalom: fejlődésregény –
férfiszemszögből. „Hiszen minden kirakat előbb téged
mutat, s csak aztán azt, amit nézel! Az üveg minden alkalommal minket ver
vissza, és mi minden alkalommal átnézünk önmagunkon! Az émelygés mellé
szégyenérzet társul. Kopasz nő, hegyes bimbókkal, kerek, festetlen szemekkel. Punci
nélkül.” Interjú a kötet szerzőjével
Párkapcsolati könyv: Szigeti Szófia • A
MAGÁNY HÁLÓJÁBAN Mitől lehet egy
párkapcsolatban konfliktus, megoldhatatlannak tűnő probléma? Miért mutatkozhat
a szerelem olykor kevésnek? Megjelent már gondolatában a kétely, a
bizonytalanság, esetleg a tehetetlenség dühe, akár önmagával, akár a párjával
kapcsolatban? Másnaposság (Részlet a könyvből)
Történetek
Szerelemhiány, Eljön újra a tavasz, Hiú
ábránd, Csók, A költözés, Egy pillanat alatt, Mész vagy maradsz?, Felvilágosítás, Úti kaland, Leánykérés, Gyurika várja a vasárnapot, Szerelem, Száraz élvezet, Visszatérés, Hogyan lettem leszbikus, Öngyilkosság, Ugye megvársz? Soha ne haragudj egy napnál
tovább!
• Érzelem Válás Minden nap ugyanott találkoztak. A kedvenc
fájuk alatt egy padnál. Platánfa volt, majdnem égig érő. A lány haja vadító
vörösben játszott, a fiú modora lehengerlő volt. Szépek voltak, szerelmesek. (Szatmári Helga)
BÖHM ARANKA,
a végzet asszonya * Karinthy Frigyes
második feleségéről * Azt mondták róla, hogy
nemi bohóc, aki még a tudományt és az irodalmat is úgy használja, mint vadnők a
strucctollat. Magáról azt gondolta: ő egy olyan nő, akit a férfiaknak kutya
kötelessége kiszolgálni és eltartani. Neki ezért semmit sem kell tennie, csak
léteznie, mint egy szép, ám haszontalan illatozó orchideának. (Bálint Vera)
Irodalom, széppróza A posztmodern
után • Öntudat
Tanulmány Szükséged lehet rám! A fogyasztói
társadalom a hagyományos család felbomlását eredményezte. A nagy családi
közösségek, ahol együtt élt (ha nem is egy fedél alatt) az idős nagyszülőktől
kezdve a déd- és ükunokáig minden családtag – felbomlott. Az új egység már
csupán a szülőpárból és jó esetben két gyerekből áll. (Dr. Bige Csaba s.)

Médiafigyelő
Házasságról – házasoknak és
házatlanoknak (Jópofik)
Egy
gyerek nem akadály – párkapcsolatok válás után
Boszorkányság vádjával elvették
a gyerekeit
Zavarja a szexuális fejlődést a média
A hajléktalanok kétharmada
elvált apa
Míg a bíró el nem választ
Halandóbb magyar férfiak
Élettársak
vagy házastársak?
Sokk, terápia nélkül
Ajánló: Médiacicák, sajtós nőcik, sztárok -
Szerelmi háremszögek - Rómeó és Rómeó meleg helyzetben Bácskai
Júlia Pszichoszínházának nyári műsora
Vendégoldal Szatmári Helga: P U N K O K (részletek egy készülő riportkönyvből) Ott
tanyáztak a pályaudvar homályos zugaiban. Gomolygó tartalmú zacskó egyik kezükben,
a másikban alkohol. Alkotókedvükben néha graffitiztek: "Készek vagyunk
bármire, nem vagyunk jók semmire. Ha az emberiségnek nincs alja, leesik a
közepe" – ilyeneket firkáltak. Nem zavarta őket az emberek pályaudvari
áradata, az sem, ha végigmérik őket, miközben talán azt gondolják: "Hol
van az anyátok?"
Tréning SZÜLETÉS – HALÁL – ÚJJÁSZÜLETÉS • Minden nap meghalunk... meghalnak tegnapi gondolataink,
érzéseink, elképzeléseink, vágyaink... Amit az egyik pillanatban magunkévá
szerettünk volna tudni, a következő pillanatban már csak múló fellángolásként
tekintünk rá. Eltűnt. Meghalt. Azért, hogy helyette valami új, valami más
jöhessen, azért, hogy újjászülethessünk. (Hrubiák Anett)
Így születik a mű:
Az első magyar panelproliregény • T Ö B
B K E Z E S (folytatásos
tárcaíróverseny) Írja tovább a „megszólalt ujj” esetét!
A Szívtárs
2007/III-IV. címlapján: Bernáth Attila
festőművész képei
Igen, de ez még csak próba – talán 2011-re elkészül egy komolyabb portál...
Publikátor
E-mail a szerzőnek