– Aláírja? Segít egy aláírással?

– Nem, nem írom alá. Talán inkább azért kéne aláírást gyűjteni, hogy a meglévő törvényeket érvényesítsék…

– Ez is azért van!

– Igazán? És azzal mi lesz, akit a törvény kitilt az otthonából, legyen az férfi vagy nő? Az növelje tovább a hajléktalanok, majd a munkanélküliek számát?

– Itt a lányom, hallgassa meg tőle, hogy mit csinált vele a volt férje!

– Ön nem világosította fel, nem vette rá, vagy nem próbálta bármi módon elérni, hogy ne házasodjon azzal a most olyan alkalmatlan férfival?

– Mondtam én neki, de…

(Vajon mi van a „de” mögött? Mit mondott a mama? Mondott-e egyáltalán valamit, vagy tudomásul vette a lánya döntését?)

A lány a húszas éveinek végén jár, tipp-topp fiatal nő. Ha jól látom, egy nyolc év körüli gyerek is ácsorog itt a nagymama és a másik segítő idős nő, valamint a fiatalasszony társaságában.

– Tudja, mit csinált velem? Azt maga el sem tudja képzelni! Azóta már a harmadik nővel teszi ugyanazt. Mert erre nincs törvény. Minden közös lesz, és ő azt csinál, amit akar, mert megfizeti a pszichológust, a pszichiátert. Mindenkit meg lehet fizetni!

– Valóban? Azt hiszi, hogy minden szakembert meg lehet fizetni? És maga megismerte eléggé ezt a férfit, mielőtt hozzáment? Kötött vele például házassági szerződést?

– Maga nőellenes. Egyébként is vegye le a napszemüvegét, mert azt úgy illik – utasít a fiatalasszony.

– Mért nem azért gyűjt aláírást, hogy olyan intézmények legyenek, ahova mehet, akit kitiltanak otthonról, akár férfi az illető, akár nő?

– Ez azért van…

– Meg talán jobban meg kéne nézni, kivel házasodik össze az ember…

– Mi maga? Pont úgy beszél, mint a pszichológusok…

– Dolgoztam a szakmában.

– Igen?

– Igen. Talán menjen el egy pszichiáterhez…

– Menjen maga! – mondta végül, és teljes sértettséggel beállt a vasalódeszka mögé a két idős nő mellé.

És itt kicsapott a nőből a felületes türelem. Szikráztak a szemei, olyan mértékig haragos, dühös volt (saját magára?) elrontott élete miatt. S mivel a minden áron meggyőzni akaró sorstörténetével nem talált nálam megértésre, láthatóan az ellenség kategóriába sorolt be.

Megdöbbentő, hogy milyen szintű érzelmi-indulati hajtóerő működik ebben a nő-csapatban. A maguk része, együttműködése, hibája eszükbe sem jut.

Az aláírásgyűjtés oka számomra homályba veszett. Miért is gyűjtenek itt aláírást? A családon belüli erőszak ellen? A családon belüli erőszak miatti védő törvények létrehozásáért, ami a szenvedő félt védi. De ki a szenvedő fél? Csak nő, csak férfi, vagy bármely együtt élő partner? Mert itt az látszik, hogy csak a nő lehet az erőszak elszenvedője… Valóban csak a nő lehet a családon belüli erőszak szenvedő alanya? Hogy is van ez? Aláírásgyűjtés a kötelező házassági szerződésért, a meglévő jogszabályok érvényesítésért, a „megvehető” szakemberek ellen/miatt? (A magam részéről hiszem, hogy a mentálhigiénés szakemberek korrekt és részlehajlás-mentes munkát végeznek.)

A saját élet-csalódottságának dühe, melyet ez a fiatal nő nem bírt feldolgozni, hetek óta az aluljáróban tartja a vasalódeszkákat és az aláírásban segítő idős nőket. Saját gondolatvilágukat nem igen akarják megismerni, saját okaikat, amiért a lány, a fiatal nő házassága nem sikerült. (És még sok más ember, számtalan férfi és nő házassága sem sikerül…)

Aktivistáinknak láthatóan nincs szükségük önismeretre, annál inkább dühös indulatra. Vajon az épp most vesztes „családon belüli erőszakot elszenvedett nő” akkor milyen játszmákban volt társ? Lehetne kérdezni, de nem érdemes. Nincs értelme. Aki nem ért vele egyet, az nőellenes. Aki egyetért vele, az nem gondolja át, mit ír alá.

A házasságok, a családok, férfiak és nők szerelmi és anyagi közösségéből állnak – az utód reményében. Egyik fél nélkül sincs házasság, család. Aki a családon belül rosszul bánik a másikkal, annak a másik fél valamilyen válaszokat ad. Talán már a házasság, a család létrejötte előtt is voltak jelek, ami miatt nem kellett volna ennek vagy annak a két embernek összekötnie az életét.

Ki figyel arra, hogy mi lesz a házasságkötés után? Vagy az álhitek („majd a család, majd a gyerek összecsiszol, megváltoztat”) még mindig butítják és hitegetik a házasulandókat? Letisztázzák-e, ki mit vár a házasságon belül emberi viselkedésben, pénzbeli dolgokban?

Lenne még sok-sok kérdésem… Akiket érint, azok meg se hallanák, vagy nem értenék, mit kérdezek, aztán rögtön nőellenes lennék…

Zajlik a vasalódeszkás aláírásgyűjtés.

A férfiak vajon mikor kezdenek el társaiktól kapott sérüléseik miatt hasonlót?

Fetykó Judit

Hozzászólás helyett álljon itt egy cikk, amely elődlapunkban, a Párkapcsolat 2003/I-III. számában jelent meg: Férfiak nők háborúja?